Ökoiskola

2012. január 24-én az elsők között nyertük el az Örökös Ökoiskola címet.
Erre a címre automatikusan lettünk jogosultak, mivel előzőleg már háromszor pályáztunk eredményesen.

Látogatás a Hulladékudvarban

A Hulladékkezelők Napja alkalmából szeptember 29-én, szombaton a bajai Hulladékudvarban játékos programokkal várták az érdeklődő családokat.
Az ökosátorban érdekes ügyességi játékokat próbálhattak ki kicsik és nagyok, a természetvédelmi totó szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. A kézműves foglalkozásokon kakast, házikót, macska-egér játékot készítettünk, és az aszfalton is gyönyörű, színes alkotások születtek. A délutáni kerékpártúra a regionális hulladéklerakóhoz vezetett, ahol bemutatták a telephelyet, és a szelektált szemét kezelését.
Az igen hasznos programokon a mi iskolánkból is sok gyermek vett részt családjával. A rendezvényen nagyon jól éreztük magunkat, sok új ismerettel gazdagodtunk, és biztos, hogy a résztvevők ezentúl még többet tesznek környezetünk tisztaságáért.

Kapornyai Enikő

Hulladékkezelők napja

Kedves Szülők és Gyerekek!

Nagyon érdekes programokkal várja az érdeklődőket szeptember 29-én, szombaton fél kilenctől a bajai Hulladékudvar. Iskolánkból Kapornyai Enikő néni és dr. Czuck Antalné, Orsi néni vezetésével vesznek részt tanulóink, de egyénileg és családi programként is látogatható a rendezvény.
Jó szórakozást kívánunk!

A rendezvény programja (plakát)

Fajszi Éva

Átvettük az Örökös ökoiskola címet tanúsító oklevelet

Az Örökös ökoiskolai címet tanúsító oklevelet Budapesten 2012. június 9-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
A címátadó ünnepséget gazdag szakmai program kísérte. Az előadások sorában hallhattunk a továbbfejlődés lehetőségeiről, a hálózati tanulás fontosságáról, a monitoring-rendszer kialakításának terveiről, a természettudományos műveltség helyzetéről és fontosságáról.
A cím elnyerésében nagyon fontos szerepe töltöttek be kollégáink és gyermekeink. Mindannyiunk nevében köszönjük a fáradságot nem ismerő sok munkát, aktív részvételt!

Nemes Gáborné

Sikereink a Zöldfülű kalandozások című vetélkedőn

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bajai képviselete az egész tanévet átfogó vetélkedősorozatot szervezett, amelyen iskolánkból 78 gyermekünk 23 csapatban versenyzett. A városi döntőn négy korcsoportban 16 csapat mérte össze erejét, ahova 5 csapatunkat hívták meg. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2012. május 11-én került sor az Eötvös József Főiskola Bajcsy–Zsilinszky úti épületében.

Örökös Ökoiskolai címet kaptunk

Nagy örömmel értesültünk arról, hogy 2012. január 24-én az elsők között nyertük el az Örökös Ökoiskola címet.
Az Ökoiskola Hálózat tagjai közül immár 74 intézmény büszkélkedhet ezzel az elismeréssel. Erre a címre automatikusan lettünk jogosultak, mivel előzőleg már háromszor pályáztunk eredményesen.

Nemes Gáborné

Vetélkedősorozat az ÖKO-NAP-hoz kapcsolódóan

Iskolánkból a tavalyi évhez hasonlóan az idén is nagyon sok csapat kapcsolódott be a

„Zöldfülű kalandozások” című vetélkedőbe,

amelyet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi Iparkamara Bajai Képviselete szervezett.
A következő hónapokban minden csapat kap egy feladatot, amelyet elkészítve a megadott határidőre pontosan, be kell hozni az iskolába, hogy azokat eljuttathassuk a verseny meghirdetőjéhez.

Oldalak