Köszönet

Iskolánk nevében tisztelettel megköszönöm Horváth Mihály szülő felajánlását, amely során 2 db Reflex típusú hangfallal és 1 db Reflex típusú erősítővel ajándékozott meg bennünket.
Az eszközök rendezvényeink hangosításában nagy segítségünkre lesznek.

Perhács Attila igazgató

Szép eredmények a Fenyőfa Kupán

2013. december 10-én, kedden immáron sokadszorra vettünk részt a Fenyőfa Kupán a Sugovica Általános Iskola és Sportiskolában. II. korcsoportban (2003/2004) a nyolc induló csapatból az ezüstérmet szerezték meg tanulóink.

December 11-én a III. korcsoportos (2001/2002) fiúkkal vettünk részt a Fenyőfa Kupán.
Nyolc csapat közül a harmadikak lettünk.

A városi-területi mesemondó verseny eredményei

Ezen a fordulón a házi verseny első helyezettjei kiemelkedően képviselték iskolánkat.
A következő eredmények születtek:
            3-4. évfolyam:                        I. Hepe Balázs 3. a
            5-6. évfolyam:                        II. Várhelyi Balázs 5. c
            7-8. évfolyam:                        III. Horváth Kata 8. b

Gratulálunk a helyezésekhez!

Kovácsné Tettinger Mária

Játékos angol nyelvi verseny 5-6. osztályosoknak az ősz jegyében

2013. november 13-án 11 csapat mérte össze tudását a vetélkedőn. A bátrabbak jelmezt is öltöttek és rövid verseket is bemutattak.

A legjobb eredmények:
      I.     Trick or Treat (Kindris Kinga, Komárcsevics Dóra, Piukovits Panna 5. b)
             Drop dead Zombies (Püski Zsófia, Uglik Cserne 6. c, Lantos Petra 6. a)
      III.   Devil Girls (Fodor Kinga, Ercsi Liza, Hepe Izabella, Bencze Vivien 5. a)

Feketéné Király Margit

Jeles napokhoz kapcsolódó előadások

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a napközis csoportok jeles napok hagyományaihoz kapcsolódó előadásaira.

2013. december 6., péntek 14,30 óra           7. sz. napközis csoport           Mikulás
2013. december 13., péntek 14,30 óra         4. sz. napközis csoport           Luca-nap
2013. december 19., csütörtök 14,30 óra      5. sz. napközis csoport           Pásztorjáték

Az előadások helyszíne mindhárom esetben az ebédlő.

Döbrönteyné Csáki Beáta
rendezvényi koordinátor

SÁNTA JOLÁN OPERAÉNEKES

2013. november 26-án és 27-én Sánta Jolán operaénekes, operanagykövet rendkívüli énekórákat tart iskolánkban.

Fajszi Éva
általános igazgatóhelyettes

Egy doboznyi szeretet

Lepjük meg a családokat karácsonyra egy doboznyi szeretettel!

Mi legyen benne?
Olyan ajándék, ami egy cipősdobozba belefér.
Például: akár egy szép gyertya, szaloncukor, karácsonyfára csokiból készült dísz, tea, kis üveg méz, aszalt gyümölcs, dió, mogyoró, mák, vagy olyan édesség, amit te is szeretsz.

Az ajándékokat december 13-ig Paszterkóné Zavaros Katalin gyermekvédelmi felelőshöz vigyétek (112. terem), vagy az előtérbe kihelyezett kosárba tegyétek.

A Jézuska eldönti, hogy kihez csengessen a meglepetéssel.
Köszönjük!

Gyermekvédelmi albizottság

Őszi szüneti munkálatok

Járdaépítés szülői segítséggel

„Ha semmi mást nem adsz a gyermekednek, csak példát, akkor már sokat adtál."
                                                                                                          (Seneca)

Az őszi szünetben - kizárólag szülői támogatással - elkészült a vonatállomás felé eső járdaszakasz.
Köszönjük szépen Gombás Csabának, Marusa Tamásnak, Ágfalvi Györgynek, Gombás Lászlónak és feleségének, valamint iskolánk technikai dolgozóinak, köztük Taskovics Zsolt kollégánknak, mint apukának az elvégzett munkát!


Megújult sportszertár

Iskolánk technikai dolgozói átrendezték a tornacsarnok sportszertárait, kijavították a bordásfalat, valamint az udvaros kolléga kifestette a szertárakat.
Munkájukat köszönjük!

Metzinger Ibolya
gondnok

Pályaválasztási fórum

2013. november 25-én, hétfőn 17 órakor Pályaválasztási fórumot tartunk iskolánk könyvtárában. A középiskolai felvételi eljárás menetének rövid összefoglalója után bemutatkoznak a bajai középiskolák, akiknek a képviselőjével személyes konzultációra is lehetőség lesz a közös tájékoztató után.

Szeretettel várjuk a 7-8. évfolyamos tanulókat és szüleiket!

Fajszi Éva
általános igazgatóhelyettes

Oldalak