Tanévkezdés

Kedves Szülők!
Kedves Tanulók!
Kedves Kollégák!

Néhány kiegészítés a tanévkezdéssel kapcsolatosan, amelyhez ELENGEDHETETLEN az eddig is kiemelkedő összhang és együttműködés az iskola és a szülők között:
Rendhagyó tanévnyitó ünnepséget kizárólag az alsó tagozatosoknak tartunk 2020. augusztus 31-én 17 óra 30 perckor, a Vonatkertben. Kérem, hogy A SZÜLŐK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN legyenek jelen, hogy a korlátozási rendelkezéseknek megfeleljünk. Amennyiben eső miatt a sportcsarnokba kényszerülünk, abban az esetben kérem, hogy kizárólag az első osztályosok szülei vegyenek részt az ünnepségen.
A felső tagozatosoknak szeptember 1-én 8 órakor a sportcsarnokban lesz tanévnyitó ünnepség.
Az első tanítási napon a tanév rendje szerint „Sulinyitogató” projektnapot tartunk.

Bár normál tanrenddel kezdjük meg az új tanévet, nyomatékosan KÉREM valamennyi iskolahasználót arra, hogy FELELŐSSÉGTELJESEN ÉRKEZZÜNK MEG és töltsük a hétköznapokat az intézmény falai között. Tisztelettel KÉREM A SZÜLŐKET, HOGY KÉSZÍTSÉK FEL A TANULÓKAT egy tisztasági fegyelem és rend betartására. Néhány alapvető intézkedést kellett hoznom valamennyiünk védelmében, és annak érdekében, hogy az elmúlt tanévben jól megoldott, de mindannyiunk számára olykor nehézséget okozó digitális munkarend minél távolabbi jövőben legyen újra életünk része. Az erre vonatkozó felkészülés folyamatban van és lesz az első tanítási naptól kezdve mindannyiunk számára.

Az alsós tanévnyitó után kérem a szülőket, hogy - amennyiben szükséges - legfeljebb az első és másodikos tanulók szülei lépjenek be az intézménybe.
2020. SZEPTEMBER 1-TŐL A SZÜLŐK, GONDVISELŐK KIZÁRÓLAG ÜGYINTÉZÉS CÉLJÁBÓL LÁTOGASSÁK AZ INTÉZMÉNYT. Kivétel ez alól az első tanítási héten az első és második évfolyamra járó tanulók szülei. Minden felsőbb évfolyamos tanulótól az önállóságot várok el, a szüleiktől pedig elfogadást kérek.
Az aulában kihelyezett kézfertőtlenítő folyadék korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre, kérem elsősorban azt az iskolába belépő felnőttek használják. A tanulók részére a közösségi mosdókban virucid hatású, az osztálytermekben pedig folyékony KÉZFERTŐTLENÍTŐT HELYEZTÜNK KI. Ezek használata az intézménybe való BELÉPÉSKOR KÖTELEZŐ MINDENKI SZÁMÁRA.
Az intézményünkben mindenre kiterjedő teljes fertőtlenítő takarítás megtörtént, ezért kérem fokozottan ügyeljünk a környezetünk tisztaságára.
Az intézménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek és dolgozó léphet. Kérem, hogy szükség esetén mindenki gondoskodjon orvosi vizsgálatról. Maszk viselése lehetséges a tanórák alatt, azonban nem kötelező. Kérem a szülőket döntsenek belátásuk szerint arról, hogy az óra közti szünetekben, a közösségi terek használatakor JAVASOLJÁK E GYERMEKEIKNEK A MASZK VISELÉSÉT. Kérem, készítsék fel a gyermekeiket arra is, hogy a mosdókba rendeltetésszerűen használják pl. a papírtörlőt és minden mást is, valamint kerüljék a csoportos mosdóba járást főleg az alsó tagozaton. Hasonló OTTHONI FELKÉSZÍTÉST KÉREK A SZÜLŐKTŐL az étkezés előtti, közbeni és utáni tisztasági fegyelem megtartására vonatkozóan, ahol mi is ügyelünk a szellősebb ültetésre.
Természetesen már tanév első napján a folyamatos felkészítést és a tájékoztatást megkapja tanulóifjúság a pedagógusoktól a fentiekről, és a személyi higiéniai szabályok alkalmazásáról.
Nem kötelező a lázmérés, azonban úgy döntöttem, hogy 2 db érintés nélküli lázmérőt a szülői egyesület jóvoltából vásárolunk és szúrópróba szerűen az iskolába való belépéskor lázmérést végzünk. Annak érdekében is szükségesnek érzem az eszköz beszerzését, ha és amennyiben napközben valakinél tüneteket észlelünk segítségünkre legyen egy ilyen higiéniai szempontból is használható eszköz. Láz és más tipikus tünet esetén, a tanuló elkülönítésre kerül és értesítjük a szülőket. A gyermek az iskolába kizárólag orvosi igazolással térhet vissza.
Mindannyiunk számára nyilvánvaló vált, hogy az óvintézkedések a mindennapjaink része lett. KÖTELESSÉGEM A TANULÓIFJÚSÁG, A DOLGOZÓI KÖZÖSSÉG ÉS A SZÜLŐK, HOZZÁTARTOZÓK VÉDELME. Megköszönve a segítő együttműködést kérem, hogy ennek tudatában kezdjük meg a 2020/2021-es tanévet.

Radnóti Miklós intézményvezető