Pálffyné Vecsernyés Linda

Tanítói diplomámat 2007-ben szereztem a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán, ének-zene műveltségterületen. Pedagógusi pályámat a Rémi Általános Iskolában kezdtem 2015-ben. 3 éve kezdtem itt, a Bajai Eötvös József Általános Iskolában dolgozni, mint napközis nevelő. Emellett éneket, rajzot tanítottam első évfolyamon, valamint éneket, technikát tanítok a mostani negyedikes osztálynak, akiknek 3 éve vagyok a napközis nevelője. A nagyfelmenő rendszernek köszönhetően alkalmam lett megtapasztalni, hogyan lett a pici kisgyermekből negyedikes kiskamasz. Két gyermek édesanyja vagyok. A GYES-en töltött éveim alatt a gyermeknevelés mellett az alkotásban is megtaláltam önmagam.

Leendő elsős osztályfőnökként nagyon fontosnak tartom, hogy egymás személyiségét tiszteletben tartsák, egymással elfogadók legyenek a gyerekek. Igyekszem nyugodt légkört kialakítani a tanórákon, és tanórákon kívül is, hogy szeretettel, örömmel jöjjenek a diákok iskolába, ahol jól érzik magukat és élmény legyen a tanulás is. Ezt játékos feladatokkal, programokkal, sok mozgással, együtt énekléssel, alkotással, színes, változatos pedagógiai módszerekkel, együtt hozzuk létre. Szeretem felfedezni a gyerekekben a tehetséget, és azt kibontakoztatni. Az oktatás mellett fontos feladatomnak tartom a nevelést is.

Nagy izgalommal állok a pedagóguspálya legszebb feladata elé, és nagy szeretettel várom leendő kisdiákjaimat.

„Szeretnék egy parányi méccsé lenni, mely bevilágít egy szobát, szeretnék egy szál deszkahíddá lenni, mely szakadékot ível át, szeretnék egy kanálka mézzé lenni, legyen az élet édesebb, szeretnék egy segítő kézzé lenni, mely tesz, amit lehet.” (Szent-Gály Kata)